Tiszaújváros

Tiszaújvárosban minden megvan, ami a pihenéshez, kikapcsolódáshoz szükséges: nyugalom, csend, szép környezet. A városban tett séta alkalmából virágos parkokon keresztül andalogva, nagy magyarok szobrai közt járva, tóparton ücsörögve, a szökőkutak csobogását és a harangjáték csengését hallgatva minden gondját el tudja felejteni az ember. A kultúra és művészetek iránt érdeklődők felkereshetik a város múzeumait és gyönyörű templomait: az ikonképekkel díszített görög katolikus, a rózsaablakos római katolikus templomot és a maga egyszerűségében szép református egyházat. Tiszaújvárost akár a fürdők városának is lehetne nevezni, hiszen modern strandjai minden igényt ki tudnak elégíteni. A Termálfürdő Komplexum Gyógyfürdője több minősített gyógyvízzel feltöltött bel-, illetve kültéri medencéi a Gyógyászati részleggel karöltve minden igényét ki tudja elégíteni a gyógyulni érkezőknek. Az Élményfürdőben pedig minden adott az önfeledt szórakozáshoz, kikapcsolódáshoz: Csúszdamedence, Hullámmedence, Kalandmedence, Úszómedence, Vármedence, sportpályák, játszóterek, büfék, éttermek. A TVK Szabadidőközpont télen-nyáron működő jégpályával, csúszdás medencékkel, sportpályákkal és parkerdővel várja kikapcsolódni vágyókat.
Akit pedig a strandok nem fárasztottak le kellően, az felkeresheti Tiszaújváros sportlétesítményeit. Ezek közül a legnagyobb a Tiszaújvárosi Sportcentrum, ahol több mint húszféle sportág kipróbálására és művelésére adottak a lehetőségek.